Bedecs

ismertető


Megye: Kolozs megye.
Erdély régió.

Bedecs Magyargyerőmonostortól nem messze, Kolozs megyében található falu.

Története röviden

A legfrissebb, 1992-es népszámlálási adatok alkalmával azt állapították meg, hogy az itt élők nagy része román, de csekély számú magyarság is él itt. A románok vallását tekintve vegyesen ortodoxok, baptisták és pünkösdista vallásúak. Az itt élők fő tevékenysége nagyon hosszú ideig a házépítés volt, amely tevékenysége megrendelésszerűen űztek a faluban és a környező Kolozsvár-környéki falvakban egyaránt. Érdekes, hogy az elszállítást úgy oldották meg, hogy helyben összeállították a ház egyes részeit, amit aztán szekérre felrakodva szállítottak a célálommásig, ahol aztán összerakták a házakat.

Bedecs látnivalója

A középkorban építették a településen található ortodox templomot. Az első forrás, mely egyértelműen említi, a XIV. századból származik. Az idők során többször is szükségessé vált felújítása, így gótikus jegyeket is visel magán. Bejárata csúcsíves, viszont reneszánsz sajátosság az ablakok faragott párkánya. Tornya négyfiatornyos és tornáccal is rendelkezik, ami a környék egyik sajátossága, tehát tipikusan kalotaszegi. Állapota lepusztult, így a tetőn zsindely helyett horganyzott bádog van.