ismertető

Megye: Szeben megye.
Erdély régió.

Erzsébetváros a Nagy-Küküllő jobb partján fekvő Szeben megyei város, mely közigazgatásilag egyazon egységet képez Ernyével és Szászvárossal. Medgyes innen csupán 20 kilométerre található.

Elnevezése:

minden bizonnyal örmény katolikus plébániájának védőszentjéről ered (Szent Erzsébet)

Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, XIV. századi. Ebesfolwaként is olvashatunk  róla. Mindkét névalak az eb (=kutya) szóval hozható összefüggésbe. A hagyomány szerint ugyanis a Bethlen család itt tartotta állatait.

Története

Ebesfalva

Szász lakosság alapította meg a mai város északi részén elterülő egykori Ebesfalvát. Miután a szász lakosság magyar és román nemzetiségűek is betelepedek, az Apafi család uradalmi központjává vált. Miután a család egyik tagja, Apafi Gergely megvette a Bethlen család jelentős birtokhányadát is, nekilátott várkastélyának építtetésébe. Eköré szerveződött megannyi újonnan létrejött jobbágytelek. 1584-re datálható a két legjelentősebb befolyással rendelkező család az Apafi és Bethlen család egyezsége, miszerint ha az egyik dinasztia kihal, automatikusan a másik család szerzi meg valamennyi ingó és ingatlan értékét.  

Apafi Miklós, aki Küküllő vármegye főispánja volt, vármegyei Székhellyé tette 1590-ben. A XVII. század elején a medgyesi németek ostromolták a várat, de sikerült őket likvidálni a területről.

Kemény János itt talált menedéket Bethlen János elől, illetve Ali pasa közvetítette Apafinak a szultán üzenetét, miszerint menjen a marosvásárhelyi táborba, mert ott választják majd fejedelemmé.

Az örmények letelepedése

1685-ben húsz moldvai örmény család költözött be Gyergyószentmiklósról, papjuk, Potoczki Márton vezetésével. 1692-ben a település csaknem teljesen leégett. 1696-ben II. Apafi Mihály privilégiumokkal látta el az örményeket (kereskedelmi és költözési szabadság Erdélyben, forspont alóli mentesség). Miután 1704-ben a kurucok fölgyújtották, az örmények Csíkba és Gyergyóba menekültek és csak 1710-ben tértek vissza. Ekkoriban fogadták el a vallási uniót és lettek a Rómával egyesült örmény katolikus egyház hívei.

Mivel az Apafi család kihalt, 1713-ban, a korábbi megállapodás értelmében a helység uradalmával együtt a Bethlenek tulajdonába került. 1725-ben fölszentelték az örmények tágas kőtemplomát. 1729-ben lelki gondozásukra Velencéből mechitarista szerzetesek érkeztek. 1727-ben latin szertartású egyháza is létrejött, miután a római katolikusok megszerezték a korábbi református templomot. Ekkoriban kb. 450-500 örmény élt itt, a románok száma 280-300 lehetett.

1733-ban III. Károly Elisabethopolis (Elisabethstadt) néven örmény várossá emelte. Kiszakadt az uradalomból és megkapta a szabad kereskedés jogát a Birodalom egész területén. 1746-ban pallosjogot nyert és Szamosújvár kivételével az összes Erdély területén élő örményt a fennhatósága alá helyezték (igazságszolgáltatási, vallási és adózási tekintetben).

az örményekről. . . .

Az örmény lakosság fő profilja a szarvasmarha, gyapjú és borkereskedelem. Ezen termékeket Erdélyi és bécsi utakon járva értékesítették szinte egész évben. A városi lakosság nagy része tímár volt. A román és magyar földnélküli parasztok rétege szőlő és gabonaföldeket művelt.

A XVIII. század második felében a város olyannyira megerősödött, hogy a korábbi uradalom (mely magában foglalta  Hundorfot, Szászernyét, Rudályt és Szászújfalut) egészét felvásárolta.
A várost korszerűsítették, széles utcákat és rendezett utcafrontokat alakítottak ki. Egyes nemzetiségűek elkülönült városrészekben éltek, így tehát a magyarok a Nagy-Küküllő felé eső külvárosban, míg a románok a régi Ebesfalva helyén.
A város centrumában áruházat építettek azért, hogy a tőzsérek árukészleteiket itt tárolhassák.
Szabad királyi városi címet 1786-ban nyert el.
Hasonlatos volt az örmények nyelvcséjének folyamata a szamosújvárihoz. Raphaeli londoni milliomos örmény katolikus gimnáziumot alapított, de magyar nyelven tanítottak. Örményt is kötelező volt viszont oktatni.
Az 1848-1849-es szabadságharchoz számos szálon kapcsolódik a város, ugyanis örmény lakossága a forradalom mellé állt és Bem seregeit erősítették. A császári csapatok sokszor betörtek ide és kifosztottak valamennyi lakost.
A XIX. század második felétől jellemzi az a tendencia, hogy az iparágak és a kereskedelem mély válságba került. Örmény lakossága lassan kiáramlott, belterületének nagysága stagnált.

Látnivalói

• Apafi-várkastély, mely napjainkban börtönként funkcionál. Látogatni pedig nem lehet.
  
• XVIII. századi , barokk stílusban épített örmény katolikus temploma, mely helyileg a főtéren található.
• A főtéren álló épületek közül ki kell emelni a mezőgazdasági líceumot, és az áruház lebontása után parkosított területet.
  

• XVIII. századi római katolikus templom.
• A római katolikus templom mögött álló zárda épülete
• Erzsébet vendéglő, ahol II. József is megszállt a XVIII. században. Napjainkban egyik része könyvtárként, másik része pedig hotelként funkcionált.  
• XVIII. századi alsó örmény templom, mellyel a XX. századtól az evangélikusok rendelkeznek.
• XIX. században lebontott örmény Ótemplom. Ettől nem messze az egykori katolikus leánygimnázium épülete.
  
• Napjainkban munkaterápiás nevelőintézetként funkcionál a volt honvéd laktanya épülete.
  

Lakossága

1850-es összeírások alapján a lakosság nagy része örmény, de nem elhanyagolható az itt élő magyar, román és német kisebbség számaránya sem. Legtöbben római katolikusak, de görög katolikus és református vallásúak egyaránt éltek itt.

1910-re már a románság került többségbe, kisebbségben németek és cigányok éltek itt. A vallást vizsgálva megállapíthatjuk, hogy legtöbben továbbra is római katolikusok, de a görög katolikus vallásúak mellett evangélikusok, ortodoxok, zsidók és unitáriusok is éltek itt.
1992-es statisztikák arról árulkodnak, hogy a domináns számú románság, a továbbra is kisebbségben lévő magyarok és németek mellett ekkor már cigányok is éltek itt.

Felekezetüket illetően legtöbben ortodoxok, 803 fő viszont reformátusnak, 324 görög katolikusnak, 226 fő pedig római katolikusnak vallotta magát.

Itt született. . .

• a XVII. század első felében az erdélyi fejedelem Apafi Mihály
• a XIX. század első felében : Dobay József honvédezredes és a század második felében: Szigethy István festőművész, karikaturista; Eperjessy Kálmán történész, József Attila osztályfőnöke; Szabó Árpád kisgazdapárti politikus, földművelésügyi miniszter.
• a XX. század első felében a Rajk-per egyik fő vádlottja Korondi Béla.

Az itteni gimnázium tanulója volt a híres író Zilahy Lajos.