Marosszentgyörgy

ismertető


Megye: Maros megye.
Erdély régió.

Marosszentgyörgy a Maros bal partján található Maros megyei község. Közigazgatásilag Tófalva és Csejd tartozik hozzá.
Marosvásárhely közvetlen szomszédja.

Története röviden

Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIV. századból származik. Ebben a forrásban még Sancto Georgioként olvashatunk róla. Területén feltárt leletek egyértelmű bizonyítékai, hogy már az őskorban is laktak itt.

A településen található református templom az 1200-as években épülhetett román stílusban. A reformáció hatására a lakosság nagy része református lett.

A XVII. században több ízben török seregek törtek be. Ali pasa serege jelentős károkat okozott. Az itteni kastélyban gyilkolták meg Tóth Mihályt. I. Apafi Mihály azért végeztette ki , mert nem állított ki száz katonát.
Petki Dávid nevéhez fűződik a reformátusoktól való templom visszafoglalása. Ő telepítette be ide a jelentős cigány tömeget.

Az 1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része magyar, jelentős román kisebbséggel.

1992-es népszámlálási adatok ennél kissé árnyaltabb képet mutattak, a domináns számú magyarság mellett ugyanis élt itt román és cigány nemzetiségű is.

A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a Marosi járás szerves részét Maros-Torda vármegyében.

Látnivalói

  • A Petki család által építtetett kastély készőreneszánsz stílusjegyeket visel magán. Területileg az országút melletti magaslaton helyezkedik el. Napjainkban rossz állapotban van. Funkcionált egyébként gazdasági épületként is.
  • A településen található református, ortodox, görög katolikus, unitárius és római katolikus templom is. Utóbbit az 1200-as években építették román stílusban. de többször átalakították, így gótikus stílusjegyeket is magán visel. Mennyezete kazettás szerkezetű, tornya XIX. századi.
  • A település határában feltörő jódos ásványvizet hasznosítván jelentős fürdőtelepet építettek ki.

Fotók a régióból

Ajánlat
Zetelaki Víztározó
Szováta
Gyergyócsomafalva