Tornya

ismertető


Megye: Arad megye.
Erdély régió.

Tornya Aradtól csupán 15 kilométerre található Arad megyei falu. Fontos megemlíteni, hogy Battonyán keresztüli határátkelőt jelenti , közigazgatásilag pedig Pécskával alkot egyazon egységet.

Elnevezése:
Minden bizonnyal az itteni lakótoronyról ered.

Története röviden:
Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XVI. századból származik. Ebben a forrásban még Thoronként olvashatunk róla. A településen nagy befolyással bírtak a Jaksicsok. Hozzájuk fűződik a szlávok betelepítése. Ők kúriát is építtettek itt. Jelentős károkat és egyben a kúria pusztulását hozta el a XVI. század, amikor is több ízben török seregek ostromolták a falut. Az 1800-as évektől a lakosság nagy része szláv és román. A Marczibányi család nevéhez fűződik a XVIII. században a barokk stílusú templom megépíttetése, melyet a Szent Kereszt tiszteletére szenteltek fel. Szent Lukács tiszteletére később ortodox templomot is szenteltek.

Lakosság:

1930-as összeírások alapján a lakosság nagy része román, de nem elhanyagolható az itt élő magyar és szerbek kisebbség számaránya sem.
1992-es statisztikák arról árulkodnak, hogy a domináns számú románság, a továbbra is kisebbségben lévő magyarok, szerbek és németek mellett ekkor már romák, ukránok és szlovákok is éltek itt.
A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a battonyai járás szerves részét Csanád vármegyében.

Itt születtek:

  • Czakó Margit újságíró
  • Kiss János újságíró, aki emellett tanárként is tevékenykedett
  • Péterszabó Ilona újságíró.