ismertető

Brassó városának első erődítményét a Német Lovagrend építtette, miután 1211-ben II. András nekik adományozta a vidéket. A lovagokat, önállósodási törekvéseik miatt a király 1225-ben kiűzte Erdélyből, de a velük együtt érkezett német parasztok, telepesek nagyrészt itt maradtak. Az ő utódaik építették föl Brassó városát, és a szépen gyarapodó város védelmére a 14. század második felében tornyokkal megerősített falakkal kezdtek építeni. Ehhez bontották el a régi, lovagi vár maradványait.

            A nagyszabású munkálatok lassan haladtak, az építkezés megkezdése után még jó száz évvel is folytak, gyakran az uralkodó támogatásával. 1454-ben például V. László utasította Botfalu, Szászhermány, Szentpéter és Vidombák településeknek, hogy segítség a brassói erődítési munkálatokat. A Kolostor utcai kaput már 1434-ben megemlíti egy oklevél, a Fehér-torony 1460-ban épült, a Katalin-kapu viszont csak 1559-ben lett kész. Az 1471-es földrengésben a városfal több helyen megomlott, 1519-ben a Kapu utcai kaput tűzvész rongálta, máskor portyázó ellenséges csapatok okoztak rajta károkat. Az építési munkálatokat a város egyéb középületeinek építése is hátráltatta. Ezért aztán a Brassó városának védművei sohasem lettek készen, soha nem voltak befejezett állapotukban, egyes részei időről időre újjá-, illetve átépültek, míg más részei pusztultak, veszítettek jelentőségükből. Például a már említett Kapu utcai kapu védelmére 1522 és 1524 között épült kaputornyot 1537-ben megmagasították, és óratoronnyal szerelték föl, majd 1613-ban ismét megerősítették. Később a torony állapota annyira leromlott, hogy 1650-51-ben újjá kellett építeni, de az 1689-es nagy tűzvészben ismét megrongálódott. 1718-ban aztán egy újabb tűzvészben leégett, de 1724-1725-ben ismét újjáépítették. Ezután védelmi feladatokat már nem igazán látott el, 1809-ben földrengés rongálta meg, végül 1857-ben lebontották. Az erődítményrendszer többi elemének hasonlóan változatos és hányattatott sors jutott.

            Fénykorában a várost 12 méter magas, dupla városfal védte, 28 toronnyal és 7 bástyával. A város kapuit tornyokkal és bástyákkal védték, a többi torony feladata a gyilokjárókkal erősített falak védelme, felügyelete volt. A falakon kívül szárazárok is húzódott, illetve két különálló torony emelkedett, erősítve a város védelmét. A békésebb 19. században két klasszicista diadalív is épült két kapu mellé. A város idővel azonban túlnőtte a falak által körülzárt részt, az erődítmény szűknek bizonyult, szerepét elvesztette, ezért nagyrészt lebontották.

            Ma a következő elemei láthatóak. A Szövetkészítők bástyája, 14 méter átmérőjű, henger alakú bástya, a Kötélverők bástyája, 12 méter magas, hatszögletű építmény, melyet az 1641-ben leégett bástya helyén a kötélverők céhe épített föl az 1600-as évek végére. Mellette áll a Puskaporos torony, tovább haladva a Takács-bástya, melynek 4 méter vastag falai között a Brassói várostörténeti múzeum működik. A Kovács-bástya ötszögletű, háromszintes épületében az Állami levéltár található, nem messze tőle a négyszögletes Graft-bástya bolthajtásai alatt folyik át a Graft-patak vize. Áll még a Szíjgyártók bástyája és az Ötvösök bástyája. Az erődítményrendszer legjelentősebb, máig fennmaradt eleme azonban a reneszánsz jegyeket viselő Katalin kapu. A jellegzetesen csúcsos, négy fiatoronnyal bíró kaputorony lőrései lépcsőzetesen mélyülnek, homlokzatán Brassó címerének egyik legrégebbi ábrázolása látható. A városfalaktól északra áll még két torony, melyek egykor külső támpontjai voltak az erődítményrendszernek. A jó 10 méter magas Fekete-torony egy tűzvész nyomán kapta nevét, a 14 méter magas Fehér-torony jobb állapotban maradt fönt.

            Az erődítményrendszer legjobban a Cenk-hegy felőli oldalon maradt meg, amerre a város nem terjeszkedhetett.