ismertető

Erdély szász városaiban az osztrák császári haderő 1686-os erdélyi bevonulásakor jelennek meg a jezsuita és ferences szerzetesek. A betelepült ferencesek törekedtek visszaszerezni a reformáció során lutheránus kézbe került templomokat és kolostorokat, melyben osztrák támogatást élveztek. 1716-ban a jezsuita rend megkapta a Szent János templomot. A következő évben felmerült, hogy más épületegyüttesért cserébe a templomot átengedik a ferenceseknek. 1718-ban a templomot hatalmas tűz pusztította, melyben olyannyira megsérült, hogy felújítása szükségszerűvé vált. A jezsuiták megkapták az egykori Szent Péter és Szent Pál domonkos rendi kolostort és templomot. A Szent János templom a ferencesek tulajdonába került 1724-ben, melyhez Königsegg és Tige tábornok segítette őket. A templom felújítására Tige tábornok 1000 forintot adományozott, felesége különböző kegytárgyakkal járult hozzá a berendezéshez. A helyreállítási munkálatok hamar elkészültek, 1725. augusztus 2-án ünnepélyes keretek között felszentelték a templomot. A berendezés, a templom bútorzata viszont nem készült el ekkorra. A felszenteléshez a jezsuitáktól kölcsönözték a liturgikus tárgyakat.

            A berendezés a következő évben készült el, melyek a rendhez tartozó, tehetséges mesterek munkái. A kor szokásaihoz híven házon belül oldották meg az ilyen jellegű munkákat. Ez alól kivételt jelentenek az oltárok olajfestményei, melyeket Bécsből rendeltek meg. A templom barokk oltárai már 1729-ben a templom berendezését képezték, erről árulkodik a főoltár felirata. Valószínűleg az asztalos munkák, faragások, és szobrászmunkák Julian Ottner, bajor rendtartományi testvér művei, legalábbis egy 18. század közepéről fennmaradt ferences rendtörténet így emlékszik rá.

            A templom belső részének kialakításában nagy szerepet játszottak különböző támogatók, akik a brassói templom esetében a városban állomásozó osztrák tisztek voltak. A főoltárt gróf Ludwig Andreas Khevenhüller és felesége, Maria Anna Philippine von Lamberg hercegnő állíttatta. Khevenhüller az 1720-as évektől a Habsburg birodalom hadseregének egyik legjelentősebb hadvezére volt, aki 1723-tól lovastábornok, majd 1726-tól a Brassóban állomásozó ezred tulajdonosa lett. A birodalom egyik legjelentősebb hadszervezeti munkájának megírása is az ő nevéhez fűződik. Nicolaus de Porta adományából készült a Szent Antal-oltár, a hadsereg élelmezési biztosa, Franz Koszolnius támogatta a nyugati karzat megépítését.

            A 18. század folyamán, a templombelsőn számos átalakítást hajtottak végre. 1745-ben megépítették a Szent Anna kápolnát, mely a déli hajóoldalhoz csatlakozott egy másik kápolnával együtt és belül a Szent Anna oltár állt. Az oltárról 19. századi iratok tanúskodnak. Egy 1834-ből fennmaradt irat a templom öt oltárát említi, tehát akkoriban volt még egy oltár, melyről más említést nem találtak. 1783-ban tűzvész pusztított a városban, ami a templomban nagy károkat tett. A szentély melletti régi épületeket le kellett bontani, helyükre új sekrestyét építettek. Az 1720-as síkmennyezet a 19. századra lebontásra ítélt állapotba került, ezért 1834-ben lecserélték, a templom hajója faszerkezetes boltozatot kapott, melyet Horváth György pallér készített. A templomban ma is ez a mennyezet látható. Ekkor nyitottak új ablakokat a hajó központi tengelyében, hogy a templombelső jobb megvilágítását biztosítsák. Írott források támasztják alá, hogy a 19. században fehér meszeléssel borították a belső falakat, mely a szentély esetében 1882-ben megváltozott. Ekkor a szentélyt márványutánzatos festéssel látták el, a szentély és a hajó közötti falfelületre pedig zöld drapériákat festettek, mely az ótestamentumi szövetségre utal. 1928-ban a templombelső új, neobarokk festést kapott, elkészült a Szent Ferenc és a farkast ábrázoló falkép. 1940. november 10-én földrengés rázta meg a környéket, mely után felújítási munkálatokat kellett végezni a templomon.