ismertető

A hegyen már a dákok és rómaiak idejében is erődítmény állt, a mai vár a tatárjárás után épült, először 1264-ben tesz róla említést egy oklevél. Ekkor győzte le a IV. Béla királlyal szövetséges kunokat a vár alatt Csák nembeli Péter, a későbbi V. Istvánnak híve, Csák Máté apja. A vár építését valószínűleg közvetlenül a tatárok kivonulása után megkezdték és királyi rezidenciaként is szolgált. Mint királyi birtok, 1302-től az erdélyi alvajdák székhelye volt. I. Ulászló király adományozta a Hunyadiaknak. Egy 1511-ből származó felirat tanúsága szerint a várat Szapolyai János vajdasága alatt felújították. Ennek ellenére a Mohács utáni időkben a vár állaga számottevően leromlott, 1551-ben, Caraffa generális látogatása után az országgyűlés megerődítését rendelte el. A vár feladata a Maros völgyének védelme, elsősorban a nyugatról várható török csapatoknak a feltartóztatása volt. Emellett a Vulkán-szoroson a Hátszegi-medencébe nyomuló ellenséggel állt szemben. A vár egyik neves kapitánya Dobó Domokos, az egri várvédő Dobó István testvére volt. Egy itáliai hadmérnök az 1560-as években Déva várát bevehetetlen erődítménynek minősítette. Falai között raboskodott egy ideig Izabella királyné parancsára a fentebb már említett Dobó István, illetve Dávid Ferenc, Erdély első unitárius püspöke, aki itt is halt meg 1579-ben. A vár ekkoriban már a Báthoryak tulajdonában volt, majd 1581-ben Geszthy Ferenc birtokába került, aki nem csak a vár kapitánya, hanem az erdélyi hadak főparancsnoka is volt. Az egykori királyi vár ezután az erdélyi fejedelmek tulajdonába volt. Az ebben az időben végzett építkezésekről nem sok adat maradt fenn. II. Rákóczi György katasztrofális lengyelországi hadjárata után a vár 1657-ben török fennhatóság alá került. Buda visszafoglalása után, az 1687-es balázsfalvi paktum értelmében a várba császári katonaság települt. 1691-től a várbirtok állami tulajdon lett, a vár pedig a hadsereg kezelésében maradt. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1704-ben kuruc kézre került, de 1706-ban Csáky András ostrommal visszavette és ezentúl császári kézen is maradt. A szabadságharc bukása után 1717 és 1719 között a császári hadsereg a várat jelentősen megerősítette. A század közepére ciszterna is létesült a korszerű, de stratégiailag egyre jelentéktelenebb várban. 1773-ban a vár őrsége már csupán fél század katonát és néhány tüzért számlált. 1784-ben a mócföldi jobbágyfelkelés elől a vár sáncaiba menekült a vármegye nemessége, majd a várban végezték ki a felkelés elfogott vezetőit. 1800-ban a vár katonai szerepét megszüntették, fa épületelemeit elárverezték és a vár lassú pusztulásnak indult. Az 1817-ben feleségével erre látogató I. Ferenc császárnak azonban annyira megtetszett a romantikus hangulatú fellegvár, hogy jelentős összeget utalt ki felújítására. A munkálatok 1830-ra fejeződtek be. Az 1848-49-es szabadságharcban nem töltött be jelentős szerepet, 160 fős császári helyőrsége és három lövege mindössze Déva fenyegetésére volt alkalmas. 1849. május 27-én a német őrség átadta a várat a magyar csapatoknak. 1849. augusztus 12-én a várban tárolt lőpor felrobbant, több mint száz honvéd halálát okozva és összedöntve a vár keleti részét. Az épületek ezt követően lassú romlásnak indultak.

A vár építésének emlékéhez kapcsolódik Kőműves Kelemen balladája, a magyar népköltészet egyik legmegkapóbb gyöngyszeme, melyben tizenkét kőműves nem tudja felépíteni a várat, mert annak nappal felépített falai éjjel minduntalan leomlanak. Ezért aztán annak a kőművesnek a feleségét, amelyik legelőször megy ki a várhoz, elfogják, elégetik, és hamvait keverik a mészbe, mellyel sikerül felépíteni a várat. Az asszony elárvult fia belehal bánatába a vár falai előtt.

A vár jelenleg nagyon romos állapotban van, csupán keleti része látogatható, ide felvonó is épült, nagy része azonban le van zárva a látogatók elől.