Nagyváradon a 19. század első felében csak az Olaszi városrészen volt református egyházközség, még annak ellenére is, hogy a reformátusok jelentős számban voltak jelen a városban. Végül 1831-ben felmerült a belvárosi templom építésének gondolata. A templom helyéül a Német és az Őr utca sarkán álló telket választották ki, melyen egy magtár állt. Először ezt a magtárépületet alakították át ideiglenes imateremmé, míg a tervek elkészülnek és az anyagi források lehetővé teszik az új templom felépítését.
A templom terveit és az építéshez tartozó költségvetést Bihar megye főmérnöke, Szász József készítette el. A város a terveket 1835. február 1-jén jóváhagyta, az ünnepélyes alapkőletétel, az imaházzá alakított magtár lebontás után, áprilisban történt, Zilahy József az olaszi egyházközség lelkésze és esperese jelenlétében. Az építkezés sokáig elhúzódó folyamat volt, melyet időnként az anyagi források kimerülése, valamint 1836-ban tűzvész, 1848-ban a szabadságharc és 1851-ben árvíz szakított meg. A falakat egy öl magasságig felhúzták 1835 szeptemberére, azonban a gyűjtésből származó pénz elfogyott, melynek következtében a munkálatok 1840-ig álltak. 1840-től 1843-ig újra nekiláttak az építkezésnek és sikerült tető alá hozni a templomot. 1844-ben már tartottak istentiszteletet az épületben, de még ekkor sem volt kész, elkészülésére 1853-ig kellett várni, majd 1855-ben már új lelkészt is kapott. Tornyai azonban, melyek az eredeti terveken is szerepeltek, még mindig nem álltak és a berendezés is hiányos volt. A berendezést, a keleti karzatot a gubás céh készíttette, 1860-ra lett kész. A tornyok építését 1870-ben kezdték el, 1871 májusára állt az egyik torony, szeptemberre a másik is elkészült, harangjaikat 1857-ben és 1871-ben öntötték, utóbbit 1909-ben újraöntötték. A templom tornyai tűzoltótoronyként funkcionáltak huzamosabb ideig, 1897-től 1904-ig figyelték ezekből a felügyelő tűzoltók a várost.
A templom téglalap alaprajzon áll, kialakítása szimmetrikus, mind a négy sarkán a homlokzat síkjából előrelépő rizalit látható, stílusa klasszicista. Teleki utcára néző főhomlokzatának főtengelyében nyílik a főbejárat, két mellékhomlokzatán egy-egy mellékbejáratot alakítottak ki. A főhomlokzata héttengelyes, középső három tengelye szintén kilép a homlokzati síkból. Függőleges tagolását a középrizalitban négy dór fejezettel ellátott féloszlop adja, közöttük keskeny, magas, félköríves záródású ablakok nyílnak, melyeket falmezőbe mélyesztettek. A féloszlopokon háromszögű timpanon nyugszik, fölötte egyszerű kiképzésű oromzatot alakítottak ki a koronázópárkány fölött. Az oromzatot és a két tornyot egyszerű mellvéd köti össze. A középrizalit melletti tengelyekben, valamint a torony megegyező szintjén a rizalit ablaki ismétlődnek. A tornyok aljában egy-egy kicsi egyenesen záródó, vakolatkeretes bejárati kapu látható. A főbejárat fölött márványtáblát helyeztek el a következő felirattal: „E szent ház alapját / a helv. hitv. N.Váradi / egyház letette MDCCCXXXV. április 13-kán / külsőleg bevégezte MDCCCLIII." Alatta: SLEZINGER JÓS[ef]. N[agy].V[árad]
A tornyok koronázópárkány fölé magasodó része négyszintes. Első párkány fölötti szintjének homlokzatát egyszerű, vakolatkerettel ellátott körablakok törik át, melyek fölött övpárkány fut körbe. A második szint ablaka a főhomlokzat ablakaihoz hasonló, félköríves karcsú ablak, vakolatkerettel. A harmadik szinten kisebb méretű duplaablakok láthatók. A torony legfelső szintje lépcsőzetesen beljebb ugrik, egyszerű, vas mellvéd veszi körül, kisméretű, félkörös ablak töri át, végül a tornyokat kupolás tető fedi.
A templombelső a református szokásaiknak megfelelően teljesen egyszerű, puritán kialakítású. Csupán funkcionális berendezése sem túldíszített, belső terét egyszerű síkmennyezete fedi.